Vágj bele most
az ENERGET csapatával,
mert a felújítás költségeinek akár az 50%-át az állam fizeti helyetted!
Teljes körű felújítás egy kézből,
gondosan kiválasztott szakemberekkel,
írásos garanciavállalás mellett.
Szolgáltatási terület:
Budapest
Ingatlanból otthont
Már a kivitelező cégünk elindítása előtt is nyitott szemmel jártam, amikor egy ismerős lakásában volt szerencsém eltölteni néhány órát. Mindig is érdekeltek az apró részletek és kíváncsisággal figyeltem, hogy miért nem éreztem magamat feltétlenül jól egy nagyon drága térben miközben melegség fogott el sok esetben olyankor is, amikor tudtam, hogy a “gazdája” fillérekből alakította ki az otthonát. Mitől válik egy tér otthonossá? Hogyan alkothatunk maradandót akkor is ha a limitáltak a lehetőségeink? Tényleg sok pénz kell ahhoz, hogy egy lakásból otthont varázsoljunk?
Őszintén hiszem, hogy a pénz másodlagos, az ötlet után. A pénz önmagában nem érték, jó ízlésre, okos megoldásokra és egy jó nagy adag empátiára is szükségünk van ahhoz, hogy létrehozzuk azt a környezetet, ahol utána boldogan tölti megbízónk az idejét, ahol őszintén azt mondja: otthon vagyok.
Több, mint 50 lakásfelújítás után mára sokat formálódott, folyamatosan finomodott munkafolyamattal dolgozunk azon, hogy megbízóink számára olyan eredményt hozzunk létre, amelyről álmodtak.
Alapelveink
Kizárólag olyan projekteket vállalunk, amelyben a megbízónk, a szakembereink és mi magunk is stresszmentesen tudunk szerepet vállalni.
Elengedhetetlennek tartjuk a mérnöki tervezést még egy lakás felújításánál is, mert biztosak vagyunk benne, hogy ez a kiváló eredmény egyik pillére.
Olyan határidőt vállalunk, amit magas színvonalú munkával is tartani tudunk. A felújítás során hagyunk időt a gondolkodásnak és a körültekintő kivitelezésnek.
A kivitelezés során folyamatosan tartjuk a kapcsolatot megbízónkkal és a tervezővel egyaránt. Rendszeresen összeülünk, hogy minden apró részletet átbeszéljünk, ami a munka megkezdésekor még nem volt látható.
Bízunk tervezőinkben és erre bíztatjuk ügyfeleinket is. Ahogy az orvosnál, úgy a felújítások során sem mindig az a helyes döntés, amit az ügyfelünk szeretne, sokszor tapasztaljuk, hogy a tervező jobban ismeri az igényeket, mint maguk az ügyfeleink.
Miért most érdemes felújítani?
2021. január 1-je óta minden család igényelhet vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatást, amelynek összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 millió forint lehet.
Minden gyermeket nevelő szülő igényelheti.
Anyagköltségre és munkadíjra is felhasználható.
A felújítás költségét előre ki kell fizetni, a támogatást utólag adja az állam.
Egyetlen alkalommal vehető igénybe.
Legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető.
Korábbi munkáink
Összegyűjtöttük a legfontosabb feltételeket.
Ellenőrizd, hogy jogosult vagy-e a támogatásra:
Az igénylő(k), illetve a kiskorú gyermek a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal rendelkeznek.
Legalább egy együttlakó gyermek kell a támogatáshoz, a legalább 12 hetes magzatok és a nagykorúvá vált, a 25. életévüket még be nem töltött együtt élő gyermekek is beszámítanak.
Egy legalább 1 éves, maximum 30 napra megszakított folyamatos tb-jogviszony kell a támogatáshoz.
A gyed, a felsőoktatási jogviszony és a nyugdíj melletti kiegészítő tevékenység beleszámít ebbe, a közfoglalkoztatotti jogviszony nem.
Ha a családnak régóta a tulajdonában áll a lakás, akkor az igénylés időpontjakor legalább egy éve a bejelentett lakásban kell laknia a szülőknek és a gyermek(ek)nek. (Egy évnél fiatalabb gyermek vagy magzat, illetve új lakás vásárlása, építése esetén ez az egy éves bentlakási viszony nem feltétel.)
Házaspárok és élettársak mellett egyszülős családok és különélők, elváltak is élhetnek a lehetőséggel.
A támogatás csak akkor igényelhető, ha az igénylő(k) igazolni tudja a köztartozás-mentességet.
Ha nem vagy jogosult támogatásra, de mégis belevágnál, mi akkor is szívesen állunk rendelkezésedre! 🙂
Mire fordítható a támogatást?
Bármire, ami klasszikusan egy otthon felújításánál adódik.
Kültéri- és beltéri munkákat is el lehet számolni.
konyha vagy fürdőszoba felújítása,
elektromos hálózat és biztosítéktábla felújítása,
fűtési rendszer korszerűsítése, cseréje
új kazán/bojler beszerzése
napelemes rendszer kiépítése
garázs vagy nyári konyha felújítása
festés-mázolás
külső-belső szigetelés
asztalos munkák
Szakembereink kiválogatásánál kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy mi magunk is jó szívvel bízzuk rá otthonunk átalakítását.
Ügyfeleink visszajelzései alapján értékeljük munkatársainkat és folyamatosan fejlesztjük szakmai és ügyviteli készségeit.
Miért érdemes minket választani?
Válogatott szakemberek
Olyan mesteremberekkel dolgozunk, akik rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, és akiket jó szívvel engedünk be a saját életterünkbe is.
Csapatban gondolkodunk
Villany-, víz-, gáz- és fűtésszerelő szakembereink is rendelkezésedre állnak, így nem kell mindegyik munkára új szakit keresned, és emiatt esetleg hosszú heteket várnod
Odafigyelünk rád
Minden ügyfelünkkel egy lelkiismeretes menedzser foglalkozik, aki rendelkezik az összes szükséges információval a felújítással kapcsolatban, és aki a rendelkezésedre áll, ha kérdésed van.
Garantáljuk a minőséget
Az általunk végzett munkákra és a beépített anyagokra is egyaránt 1 év garanciát vállalunk.
Az Energet munkamenet
5 lépésben
rendelés telefonon vagy a honlapon
Hívj minket a 06 1 76 54 100-as számon,
vagy töltsd ki a fenti megrendelőt. Erről
megerősítő e-mailt is küldünk.
2 NAPON BELÜL FELHÍVUNK TELEFONON
Időpontot egyeztetünk veled, tájékoztatunk a várható költségekről, majd minderről visszaigazoló e-mailt küldünk.
360°-OS FELMÉRÉS
Felmérjük az otthonodat, meghallgatjuk az elképzeléseidet, és részletesen átbeszéljük a feladatot.
ELKÉSZÍTJÜK AZ AJÁNLATOT
A megadott email címedre elküldjük ajánlatunkat, amelyet egyetlen gombnyomással elfogadhatsz és már egyeztethetjük is a részleteket!
2 NAPON BELÜL FELHÍVUNK TELEFONON
A munkavégzés napján emlékeztető SMS-t küldünk, pontosan érkezünk, és szakszerű munkát végzünk.
Ügyfeleink mondták rólunk
„Az Energetszervizes szakik már többször kihúztak a bajból, amikor a ház körüli SOS javításokról vagy szerelésről volt szó. Csak ajánlani tudom őket.”
Anita
„Szeretném a jól elvégzett munkájukat megköszönni. Csillagos ötösre vizsgáztak hozzáállásból, a munkájukból, a kedvességből. A mai világban mindenki csak panasszal él, én a dicséretemet szeretném írásban kifejezni a két kollégával kapcsolatban. Kérem, ha teheti, akkor premizálja a 100 %-os korrekt hozzáállásukat.”
Tamás
„Sok mindent megcsinálok a ház körül, de a tűzhely beszerelését szakemberre bíztam a garancia miatt. Nem bántam meg, hogy az Energetszervizt választottam.”
Imi
Az Energet Csoport
Missziónk megbízható szakembereket biztosítani elérhető áron kivitelezési feladatokra és minden olyan kihívásra,
amely otthon vagy a munkahelyen elromolhat. Válogatott víz-, gáz-, fűtés-, villany- és zárszerelőink 15.000 elégedett ügyféllel a hátuk mögött várnak téged!